Bemutatkozás
Sziasztok! Orosz-Pataki Flóra vagyok, kozmetikus és masszőr. Szeretek biciklizni, görkorizni, imádom a tetoválásokat és az állatokat. No meg az embereket, különben nem ez lenne a munkám.
2020-ban végeztem kozmetikusként és szinte azonnal elhelyezkedtem egy nívós intimgyantaszalonban ahol 3 és fél évet töltöttem, megtanultam minden körülmények között, akár fejen állva is gyantázni. 2024-ben úgy éreztem, eljött az én időm, hogy a saját lábamra álljak és elszegődtem az Art of Beauty szépségszalonba önálló kozmetikusként, ami életem legjobb döntése volt, mondhatni, életmentő. Akik szerettek, követtek, szerencsére nem is kevesen, sőt. Elképesztően sokat köszönhetek a vendégeimnek, akik nélkül nem sikerült volna mindez. Sokan kifejezetten messziről járnak hozzám, amire nagyon büszke vagyok, hogy ennyit számít nekik a munkám.
Azóta szépen fokozatosan bővítem a szolgáltatásaimat, többek között Polinéz masszázzsal és szempilla liftinggel is foglalkozom, valamint már arckezelések is elérhetőek nálam FitoC professzionális kozmetikumokkal. Nem tudom, mit szeretek a legjobban csinálni, talán mindig is a gyanta lesz a szerelmem, hiszen azzal kezdődött az én utam. Mindenesetre, ha bármi problémád van a bőröddel, szőröddel, testeddel-lelkeddel, már mindenre van gyógyír nálam. Az Art of Beauty-ban megtalálsz. Várlak szeretettel! Sok puszi: Flóra.
Szolgáltatások:
Arckezelések
Fito-C professzionális termékekkel végzett arckezelések.
-
Hagyományos tisztító kezelés
14500 Ft Letisztítás, enzimes peeling, masszázs, felpuhítás, tisztítás, ultrahangos hatóanyag bevitel, nyugtató pakolás, befejező krém+fényvédő. (Várható időtartam 1 óra 45 perc)
-
Anti-aging kiskezelés
14500 Ft
Letisztítás, enzimes peeling, masszázs, ultrahangos hatóanyag bevitel, érett bőrre való pakolás és szemkörnyékápolás, befejező krém+fényvédő (Várható időtartam 1 óra 30 perc) -
Arcmasszázs
10000 Ft
Letisztítás, enzimes peeling, arcmasszázs, befejező krém+fényvédő Klasszikus iskolamasszázs+svédmasszázs idegkilépési pontokat stimuláló mozdulatai (Várható időtartam 45 perc)
Masszázs
-
Polinéz masszázs
15000 Ft A Polinéz masszázs a Ma-uri és a Hawaii Lomi -Lomi masszázstechnikák ötvözete. Főként alkaros mozdulatokkal végzett, meleg olajos, simogató, a legkevésbé sem fájdalmas, erre törekszem is. Sokan azt hiszik, egy masszázs csak akkor használ, ha fáj, de ez nem igaz. A Polinéz masszázs egy rituálé, egy tánc, gyönyörű mozdulatok sorozata. Fájdalom nélkül indítja be testedben és lelkedben egyaránt az öngyógyító folyamatokat. (Várható időtartam 1 óra 30 perc)
-
Svédmasszázs
10000 Ft
Várható időtartam 1 óra -
Hátmasszázs
7500 Ft
Várható időtartam 45 perc -
Hát-és talpmasszázs
10000 Ft
Várható időtartam 1 óra -
Talpmasszázs
5000 Ft
Várható időtartam 30 perc
Szempilla/Szemöldök
-
Szempilla curling
8000 Ft Várható időtartam 1 óra
-
Szempilla lifting
8000 Ft
Várható időtartam 1 óra -
Szempilla és szemöldök festés
5000 Ft
Várható időtartam 45 perc -
Szempilla festés
3000 Ft
Várható időtartam 30 perc -
Szemöldök festés
3000 Ft
Várható időtartam 30 perc -
Szemöldök szedés csipesszel
2000 Ft
Várható időtartam 30 perc
Wax(Férfi)
-
Teljes intim
15900 Ft Várható időtartam 1 óra 15 perc
-
Részleges intim
13900 Ft
Várható időtartam 1 óra -
Boxer
18000 Ft
Várható időtartam 1 óra 30 perc -
Alkar
4200 Ft
Várható időtartam 30 perc -
Comb
6500 Ft
Várható időtartam 30 perc -
Derék
3300 Ft
Várható időtartam 15 perc -
Felkar
4200 Ft
Várható időtartam 30 perc -
Fenék belső - külső ív
9900 Ft
Várható időtartam 45 perc -
Fenék belső ív + ánusz
5200 Ft
Várható időtartam 30 perc -
Fenék külső ív
5200 Ft
Várható időtartam 30 perc -
Fül
3000 Ft
Várható időtartam 15 perc -
Has
4500 Ft
Várható időtartam 30 perc -
Hát
11900 Ft
Várható időtartam 45 perc -
Hónalj
3300 Ft
Várható időtartam 15 perc -
Kar végig
7500 Ft
Várható időtartam 45 perc -
Láb végig
10900 Ft
Várható időtartam 1 óra 15 perc -
Lábszár
5500 Ft
Várható időtartam 30 perc -
Mellkas
5500 Ft
Várható időtartam 30 perc -
Tarkó – váll
5500 Ft
Várható időtartam 30 perc -
Teljes front
9900 Ft
Várható időtartam 45 perc -
Orr
3000 Ft
Várható időtartam 15 perc -
Szemöldök szedés wax-szal
3000 Ft
Várható időtartam 15 perc
Wax(Férfi)
Csomagkedvezmények
Együtt jobban megéri!
-
Boxer - teljes láb
27900 Ft Várható időtartam 2 óra 45 perc
-
Hát – hónalj
15200 Ft
Várható időtartam 1 óra 15 perc -
Teljes front – hónalj
13200 Ft
Várható időtartam 1 óra 15 perc -
Teljes intim - fenék külső ív
20100 Ft
Várható időtartam 1 óra 30 perc -
Teljes intim – hát
26800 Ft
Várható időtartam 2 óra -
Teljes intim - hát – hónalj
30600 Ft
Várható időtartam 2 óra 15 perc -
Teljes intim – hónalj
19200 Ft
Várható időtartam 1 óra 30 perc -
Teljes intim - teljes front – hónalj
28600 Ft
Várható időtartam 2 óra 15 perc -
Teljes intim - teljes láb
25800 Ft
Várható időtartam 2 óra 30 perc
Wax(Női)
-
Teljes intim
8700 Ft Várható időtartam 45 perc
-
Fazon/részleges intim
6700 Ft
Várható időtartam 30 perc -
Bikinivonal
3700 Ft
Várható időtartam 30 perc -
Alkar
3300 Ft
Várható időtartam 30 perc -
Bajusz
2000 Ft
Várható időtartam 15 perc -
Comb
4800 Ft
Várható időtartam 30 perc -
Comb részleges
3800 Ft
Várható időtartam 30 perc -
Derék
2500 Ft
Várható időtartam 15 perc -
Felkar
2800 Ft
Várható időtartam 30 perc -
Fenék belső ív
2500 Ft
Várható időtartam 15 perc -
Fenék belső-külső ív
5000 Ft
Várható időtartam 2 óra 30 perc -
Fenék külső ív
2500 Ft
Várható időtartam 15 perc -
Hascsík
1500 Ft
Várható időtartam 15 perc -
Hónalj
2800 Ft
Várható időtartam 15 perc -
Kar végig
5400 Ft
Várható időtartam 30 perc -
Láb végig
7200 Ft
Várható időtartam 45 perc -
Lábszár
4200 Ft
Várható időtartam 30 perc -
Mellbimbó
1500 Ft
Várható időtartam 15 perc -
Orr
2000 Ft
Várható időtartam 15 perc -
Pajeszvonal/áll
2000 Ft
Várható időtartam 15 perc -
Szemöldök szedés wax-szal
2000 Ft
Várható időtartam 15 perc
Wax(Női)
Csomagkedvezmények
Együtt jobban megéri!
-
Teljes intim-alkar
11500 Ft Várható időtartam 1 óra 15 perc
-
Teljes intim-hónalj
10800 Ft
Várható időtartam 1 óra -
Teljes intim-lábszár
12400 Ft
Várható időtartam 1 óra 15 perc -
Teljes intim-lábszár-alkar
15200 Ft
Várható időtartam 1 óra 30 perc -
Teljes intim-lábszár-hónalj
14700 Ft
Várható időtartam 1 óra 30 perc -
Teljes intim-teljes kar
13100 Ft
Várható időtartam 1 óra 15 perc -
Teljes intim-teljes kar-hónalj
15900 Ft
Várható időtartam 1 óra 30 perc -
Teljes intim-teljes láb
14900 Ft
Várható időtartam 1 óra 30 perc -
Teljes intim-teljes láb-hónalj
17700 Ft
Várható időtartam 1 óra 45 perc
24 órán belüli lemondás, nem megjelenés esetén felárként, az aktuális szolgáltatás 50%-a a következő alkalommal felszámításra kerül.